A kora újkor története Poór, János a kora újkor története


Az 1520. év: a kiközösítéssel fenyegető pápai bulla és Luther három nagy reformátori írása



Baixar 1.04 Mb.
Página9/88
Encontro22.08.2021
Tamanho1.04 Mb.
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   ...   88
1.5. Az 1520. év: a kiközösítéssel fenyegető pápai bulla és Luther három nagy reformátori írása

A reformáció történetének további menetét tekintve az 1520. év több szempontból is kulcsfontosságúnak tekinthető. A lipcsei disputát követően 1520 januárjában Rómában újra elővették Luther eretnekperét. A per hátterében komoly politikai kombinációk húzódtak meg. X. Leó pápa minden erejével azon volt, hogy az új Habsburg-ha- talmat sakkban tartsa, s ha lehet, gyengítse. Kardinális kérdés volt pápai tekintélyének helyreállítása egy olyan területen, amely addig a kúria vitathatatlan kiszolgálójának számított. Franciaországban ekkor már egy messzemenően önálló nemzeti egyház állt fenn, Angliában Thomas Wolsey bíboros valóságos társpápaként uralkodott addig példa nélküli teljhatalommal, a spanyol király szintén nagy függetlenségre tett szert, és megvolt az a lehetősége, hogy nápolyi királysága révén külön is nyomást gyakoroljon Rómára. A birodalom maradt az egyetlen terület, ahol a pápai kúria régi hatalmi pozícióinak megtartásában reménykedett. A pápa több ízben is megváltoztatta annak a bíborosokból és szerzetesrendek generálisaiból álló bizottságnak az ösz- szetételét, amelynek az volt a feladata, hogy kidolgozza a Luther elleni, kiközösítéssel fenyegető bulla szövegét. Végül Johann Eck bizottságba történő felvétele gyorsította fel az eseményeket. 1520. június 15-én került kibocsátásra az Exsurge Domine kezdetű bulla, amely Luther meglehetősen rendszertelenül kiválogatott 41 tételét eretneknek minősítette, elrendelte összes írásának elégetését, felszólította továbbá őt és híveit, hogy a tanokat 60 napon belül vonják vissza, ellenkező esetben elítélt eretneknek számítanak. Eck a fenyegető bulla szövegébe nemcsak Luthert vonta be, hanem pápai engedéllyel a szerzetes vélt híveit is, köztük az ismert nürnbergi humanistát Willibald Pirckheimert, a nürnbergi tanácsi írnok Lazarus Spenglert, továbbá három wittenbergi professzort.

Luthert a fenyegető bulla nem félemlítette meg. Több kisebb röpirat mellett a következő hónapokban adta ki három legfontosabb reformátori írását. A német nemzet keresztény nemességéhez a kereszténység állapotának megjavítása ügyében (An den christli- chen Adel deutscher Nation von des christlichen Standes Besserung) címet viselő első írás 1520 augusztusában jelent meg, amelyben felszólította a császárt, a fejedelmeket és a nemességet az egyház átfogó reformjára. Népies nyelven, közérthetően adta elő, miként tesz lehetetlenné mindenfajta egyházi reformot a „rómaiak három fala": a tanok, amelyek szerint egyrészt az egyházi hatalom felette áll a világi hatalomnak, másrészt egyedül a pápa a Szentírás tévedhetetlen magyarázója, harmadrészt egyedül a pápa hívhat össze érvényes zsinatot. A munka második részében Luther gyakorlati indítványokat tett, szinte semmit sem hagyva ki azokból a kérdésekből, amelyek társadalmi rendtől, rangtól függetlenül már évtizedek óta intenzíven foglalkoztatták a kor emberét. Konkrét javaslatokat tett a pápaság megreformálására: a pápa kövesse a krisztusi szegénységet, mondjon le világi és egyházi hatalmi igényeiről, szentelje magát az imádkozásnak, óriási udvartartásának létszámát redukálja. A német nemzet gravamenjeire (gravamina nationis germanicae) való hivatkozással szorgalmazta a császárság és a nemzeti egyházzá alakítandó német egyház függetlenedését a pápától, hangsúlyozva, hogy a püspöki kinevezések jóváhagyását nem szabad átengedni Rómának. Állást foglalt az egyházi és világi élet megújításának számos kérdésében is: a kolostori élet megreformálása, a papi nőtlenség, az egész másodlagos kultusz, a halotti misék, a búcsúk, a koldulás és szegénygondozás terén, a fényűzés és erkölcstelenség megszüntetése, a kamatszedés betiltása érdekében. Az írás néhány héten belül mintegy 4 ezer példányban kelt el (a korszakban nyomtatásban megjelentetett munkák maximális kiadási példányszáma ezer körül mozgott), s még ugyanebben az évben 15 további kiadást ért meg.

Luther a következő, 1520 októberében publikált, az elsőnél terjedelmesebb latin nyelvű munkáját a tudósvilágnak szánta. A második vitairat Az egyház babiloni fogságáról (De captivitate Babylonica ecclesiae praeludium) címet kapta. Éles hangvétel, tiszta érvelés, rendszeresség, szigorú szerkezet jellemzi. Megszövegezésében Melanchthon segédkezett. Luther a zsidók babiloni fogságához hasonlítja a pápaság rabságában sínylődő keresztényeket. Valójában ez a brosúra pecsételte meg az egyházzal való szakítását. Luther a szentségekről szóló tant vonta kétségbe, s ezzel az egyház alapdogmáit támadta meg. Írásának középpontjába a Bibliát mint egyedüli tekintélyt állítja: ami nincs az Írásban, az az emberek műve és utólagos toldalék. Luther kifejti, hogy a Bibliában csak egy szentség van, Isten igéje, és három szentségi jel, a kereszt- ség, a bűnbánat és az úrvacsora. Az egyház ezekhez még négyet csatolt: a bérmálás, a házasság, a papi rend és az utolsó kenet szentségét, amelyek véleménye szerint nem igazi szakramentumok, mivel egyik sem található meg a Szentírásban. Az idők folyamán azonban még az első három szentség is változásokon ment át, ezért vissza kell adni eredeti értelmüket. Eredeti értelmük pedig Luther megfogalmazásában az volt, hogy egyedül csak a hit dönt, nem önmagában a szakramentumok használata: akinek hite van, az szentségek nélkül is üdvözülhet. Ezzel Luther az egyház teljes építményét támadta meg, amely a felszentelt papok által kiszolgáltatott szentségek rendjén alapult. Legveszélyesebb támadása a kultusz legfőbb része, a mise ellen irányult. Luther az egyház egész szertartási rendszerét elutasította. Szerinte a mise nem olyan áldozat, amelyet csak pap végezhet el, az aktusban közvetlenül részt kell vennie az Úr testét magához vevő laikus hívőnek is, a szent cselekmény csakis így válik hatékonnyá.

A harmadik, latin és német nyelven megfogalmazott írást, A keresztyén ember szabadságáról (Von der Freiheit eines Christenmenschen) címűt 1520 novemberében adták ki, s ebben Luther a jó cselekedetekről és a bűnbocsánatról szóló nézeteinek összefoglalását adja. Terjedelmét tekintve ez a legkisebb a három között, műfajára nézve nem vitairat, sokkal inkább prédikáció. A német misztikusok szellemében beszél külső és belső emberről, vagyis az ember szellemi és testi természetéről. A belső ember mindennek szabad ura, a külső ember mindennek szolgája. A hitben van a lélek dicsősége és méltósága. Arra figyelmeztet, hogy a jámbor, jó cselekedetektől még nem válik az ember jóvá, jámborrá, viszont a jó és jámbor embernek a cselekedetei is jók és jámborak.

Az 1517-ben még teljesen ismeretlen Luther 1520-ban már a legtöbbet publikáló, legolvasottabb szerzőnek számított Európában. Írásainak kiadására Wittenberg- ben egész nyomdaipar fejlődött ki. Művei gyakran tíz vagy még több kiadást értek meg, de az utánnyomások többsége már nem Wittenbergben készült. Nyomdák és irodalmi támaszpontok szerteágazó hálózata alakult ki Augsburg, Strassburg, Bázel központokkal. A három nagy reformátori írás megjelenésének éve a röpiratok évének is tekinthető. Luther 1520-ban addigi irodalmi munkásságának csúcspontjához érkezett. Egyetlen esztendő alatt mintegy 900 oldalt 27 különféle cím alatt tett közzé, összesen 270 kiadásban, félmillió példányban.

Közben a pápa Johann Eck és Hieronymus Aleander (Girolamo Aleandro) frissen kinevezett nunciusok számára megbízást adott a felületesen megszerkesztett és a bíborosok testülete által jóváhagyott átokkal fenyegető bulla kihirdetésére. Johann Eck megbízatása az északi és középső német területekre, Hieronymus Aleander pápai könyvtárosé Németalföldre és a Rajna-vidékre szólt. Eck küldetése során komoly ellenállásba ütközött. Szászországi utazása egyenesen kudarccal végződött, egy-két helységben – például Meissenben, Merseburgban – tudta csak elérni a bulla nyilvános kifüggesztését. Utazása egyre inkább meneküléshez kezdett hasonlítani, Wit- tenbergbe be sem merte tenni a lábát. A másik nunciusnak, Aleandernek ugyanezt kellett tapasztalnia. A németalföldi területeken V Károly császár (1519-1556) tekintélyére támaszkodva még ért el ugyan sikereket, Löwenben nyilvánosan égette el Luther írásait, de a Rajna-vidéken nehézségekbe ütközött. Az eretnekség elleni harc fellegvárának, a dominikánusok központjának számító Kölnben fenyegetésekkel illették. Mainzban a diákok nagy máglyát raktak, és Luther művei helyett ellenfeleinek írásait vetették a tűzbe.

Az események hatására Luther november 17-én ismét egyetemes zsinathoz fellebbezett, és összeállította Az Antikrisztus bullája ellen (Adversus execrabilem Antichristi bullam) című írását, amelyben felszólította a császárt, a fejedelmeket, a városokat és községeket, hogy támogassák egy egyetemes zsinathoz való fellebbezését. December 10-én Melanchthon felhívására Wittenbergben összegyűltek a diákok, hogy elégessék a kánonjogi könyveket, a pápai rendelkezéseket és Luther ellenségeinek írásait. Az eseményen jelen volt professzortársai mellett maga Luther is, aki végül máglyára vetette a kiközösítéssel fenyegető pápai bulla egy példányát is. Tettének igazolására rögtön megírta A pápa és hívei könyveinek elégetéséről című népszerű brosúráját. 1521. január 3-án Rómában kiadták Luther ellen az átokbullát (Decet Romanum Pontificem), amelynek azonban nem volt foganatja. Luther és ügyének sorsa a birodalom állásfoglalásától függött.



Compartilhe com seus amigos:
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   ...   88


©historiapt.info 2019
enviar mensagem

    Página principal