A kora újkor története Poór, János a kora újkor története


táblázat - Réunion és Mauritius népességének megoszlása 1788-ban



Baixar 1.04 Mb.
Página73/88
Encontro22.08.2021
Tamanho1.04 Mb.
1   ...   69   70   71   72   73   74   75   76   ...   88
4.3. táblázat - Réunion és Mauritius népességének megoszlása 1788-ban


Népesség

Réunion

Mauritius



%



%

Francia telepesek

8 182

14,5

4 457

9,9

Mulattok és felszabadított rabszolgák

1 029

1,8

2 456

5,5

Rabszolgák

47 195

83,7

37 915

84,6

Összesen

56 406

100,0

44 828

100,0

A nagyüzemi ültetvényes gazdálkodás munkaigényes volt, s a termelés bővítésének a munkaerő növelése volt az egyetlen lehetséges úja. Az indián őslakosság alkalmatlan volt az ültetvényes munkákra, európai telepes pedig kevés volt, másrészt a szubtrópusi éghajlatot rosszul bírta. Csak az afrikai munkaerő bizonyult megfelelőnek. A 17. század közepe és a 18. század vége között kb. 2 millió rabszolgát szállítottak a francia gyarmatokra. Ezzel Franciaország Anglia és Portugália után a harmadik legnagyobb rabszolgabeszerző volt. A gyarmatokon munkaerejük csak részben termelődött újjá, mert alacsony volt a nők aránya. 1780-ban a Saint-Domingue-n élő rabszolgák 46%-a férfi, 35%-a nő, 10%-a fiú, 9%-a lány volt. (A nemek közötti torz arány a fehér népességen belül is megvolt, mert elsődlegesen férfiak vándoroltak ki.) Ehhez magas – a fehérekéhez képest 2-3-szoros –, 80-110%o-es halálozási ráta is párosult a gyarmaton eltöltött első három évben. Évente átlagban 5% körüli volt a munkaerő-veszteség, így a gazdálkodás nem nélkülözhette a rendszeres utánpótlást. 1707 és 1793 között a rabszolga-kereskedelem 80%-át négy francia kikötőváros (Nantes, La Rochelle, Le Havre, Bordeaux) bonyolította le. Nantes maga 43%-kal részesedett belőle.

A háromszög-kereskedelem egy fordulója átlagban 16 hónapot vett igénybe. A kereskedők nyugat-afrikai telepeikre utaztak, ahol hónapokat eltöltve, többféle módszerrel szerezték be a rabszolgát. Leggyakrabban a nyugat-afrikai királyságoktól vásárolták indiai pamutszövetért, az Antillákról hozott alkoholért, dohányért, tűzfegyverért és különböző francia ipari termékekért. Az európai kereslet állandó növekedése rabszolga-kereskedő államok (Ashanti, Dahomey, Oyo stb.) kialakulásához vezetett, amelyek saját társadalmukból és a környező néger királyságokból szerezték be az eladandó rabszolgát. A tűzfegyver átvételével katonai fölénybe kerültek a környező néger népekkel szemben. A másik módszer zsoldosok fogadása volt, akik a part menti törzsek tagjaiból fogdosták össze a négereket. Ismert volt az az eljárás is, hogy rabszolgával szereztettek rabszolgát: négy rabszolga fejében a beszervező szabaddá vált. A 18. század elején a rabszolgák kb. 90%-a Dahomey-ből, Elefántcsontpartról, Szenegálból és Gambiából származott. A század végére Dahomey-ből, Szenegálból és Gambiából a szükségleteknek már csak kis részét tudták beszerezni. Helyüket Angola vette át, amely hosszabb hajóutat igényelt, vagyis emelkedtek a költségek.

Afrikából az út jó két hónapig tartott. A hajókra és a rabszolgákra az érték 2-4%-ával biztosítást kötöttek az erre szakosodott társaságokkal. Egy hajó általában 30-40 rabszolgát vitt, akiket babbal, rizzsel, szárított hússal és afrikai banánnal tápláltak. A viszonylag jó ellátás ellenére a rabszolgák 10-15%-a útközben meghalt. Az Antillákon a rabszolgák nagyobb hányada előzetes megrendelés alapján lelt vevőre, de gyakori volt az árverés is. A huzamosan növekvő kereslet és a beszerzés költségeinek tartós emelkedése megnövelte a rabszolga árát. Másfél évszázad alatt az ötszörösére nőtt. Az 1650-es években 400 livre körül volt egy rabszolga átlagára, az 1780-as évek végén 2 ezer livre. A kereskedő számára az üzlet tiszta haszna átlagban 6% körüli volt.

Az ültetvényes esetében nehéz meghatározni, hogy mennyire volt jövedelmező a rabszolgamunka. Egy rabszolga évi eltartása átlagban kb. 200 livre-be, árának 10%-ába került az 1780-as években. A szigeteken viszonylag drága volt az élelmiszer, s a munkaerő megfelelő fizikai szintjének megtartásához a fogyasztást nem nagyon lehetett csökkenteni. Egy rabszolga évente átlagban kb. 500 kg kávét termelt. A költségek a kávé állandóan ingadozó felvásárlási árától függtek: amennyiben 1 livre-t fizettek 1 kg-ért, a rabszolga 300 livre-t hozott az ültetvényesnek.

Az üzletet ritkán bonyolították készpénzben. Helyette a váltó terjedt el. A váltó a kereskedelmi kapitalizmus jelentős találmánya volt az üzleti forgalom gyorsítására. Gyakori volt, hogy az ültetvényesek a betakarítandó termésre vásároltak rabszolgát, ami a kereskedőt előnyös helyzetbe hozta a gyarmatáru felvásárlási árának megszabásában, és az ültetvényes eladósodásához vezetett. A jelentősebb forgalmú gyarmatokon a 18. század második felében leszámítoló bankok is nyíltak. Bármilyen formájú is volt az üzlet, a livre-nek mint számolópénznek a névértékét mindig használták.

A rabszolga-kereskedők gyarmatárukkal tértek vissza Franciaországba, ahol a nagykereskedelem újabb láncolata következett. A gyarmatáruk jelentős részét azonban nem a háromszög-kereskedelem keretében hozták be az anyaországba. Egyrészt a rabszolgaszállító flotta kapacitása erre nem volt elegendő, másrészt Franciaország textíliákat, egyéb iparcikkeket és élelmiszert adott el a gyarmatoknak, s visszafelé a hajók gyarmatárukat szállítottak. 1777-ben 570, 1788-ban 782 hajó fordult meg az anyaország és az ültetvényes gyarmatok vagy az anyaország, Afrika és a gyarmatok között.

A 18. század elején Franciaország csak egyike volt a gyarmatáruk termelőinek és forgalmazóinak, Angliát, Hollandiát és Portugáliát követve. Az 1770-1780-as évekre átmenetileg a legjelentősebbé vált. 1789-ben az angol gyarmatok 89 ezer, a franciák 100 ezer tonna cukrot állítottak elő. A kávé esetében volt a legnagyobb különbség: a francia gyarmatokon 38 ezer tonna, az Angol-Antillákon 1600 tonna termett. Kakaóból és indigóból is nagyobb volt valamelyest a francia gyarmatok kapacitása. Egyedül gyapotból volt nagyjából egyforma az évi termés, kb. 6-6 ezer tonnával. A francia ültetvényes gyarmatok azonban az 1790-es évek elején elérték kapacitásuk csúcsát, elfogyott a termőterületük, a hétéves háború utáni gyarmatszerzési kísérletek (újabb guyanai területek betelepítése, Madagaszkár keleti partvidékének ismételt meghódítása, az indiai befolyás visszaállítása stb.) pedig nem jártak sikerrel. Ezzel szemben az angol gyarmatok bővítési lehetőségei – a tizenhárom észak-amerikai gyarmat elvesztése ellenére is – sokkal nagyobbak voltak.

Az ültetvényes gazdálkodás haszna javarészt az anyaországba vándorolt a kereskedelem révén. A gyarmatáruk termelésének bővülése jelentősen hozzájárult a francia külkereskedelem fellendüléséhez és szerkezetének átalakulásához, a gyarmati kikötők fejlődéséhez (lásd a táblázatokat).





Compartilhe com seus amigos:
1   ...   69   70   71   72   73   74   75   76   ...   88


©historiapt.info 2019
enviar mensagem

    Página principal