A kora újkor története Poór, János a kora újkor története


A KÖZÉP-AMERIKAI SZIGETEK, DÉL-AMERIKA ÉS AZ AFRIKAI PARTOK



Baixar 1.04 Mb.
Página65/88
Encontro22.08.2021
Tamanho1.04 Mb.
1   ...   61   62   63   64   65   66   67   68   ...   88
3.2.2. A KÖZÉP-AMERIKAI SZIGETEK, DÉL-AMERIKA ÉS AZ AFRIKAI PARTOK

A termékeny talajú, ültetvényes gazdálkodásra kiválóan alkalmas Nagy-Antillák és Kis-Antillák jogilag a spanyol gyarmatbirodalom részei voltak, de a kisebb szigeteket ténylegesen nem vették birtokukba a spanyolok. Lakóik, a karibi indiánok viszonylag gyéren népesítették be őket. Így a szigetvilágba a kalózok költöztek be a 16. század folyamán. Mivel az Európa és Közép-Amerika közötti forgalom jelentős része itt bonyolódott, a hely a kalózok számára paradicsommá vált. Az első francia gyarmatosítók között is több kalóz volt, és szolgálataikat a későbbiek során is gyakorta igénybe vette Franciaország. Cserébe a francia gyarmati tisztségviselők törvényes kereskedőkké és tengerészekké nyilvánították őket.

Az első szigetek birtokba vevője Pierre Belain d'Esnambuc normandiai kisnemes volt, aki fiatalon tengerre szállt szerencsét próbálni, és kalózkapitány lett belőle. Ri- chelieu bíboros szolgálatába állt, és társaival együtt 1625-ben XIII. Lajos (1610-1643) nevében birtokba vette a Szent Kristóf-szigetet, ahol angol gyarmatosok laktak. A sziget területén megosztozott velük. Szintén 1625-ben szálltak partra a franciák His- paniola szigetének északnyugati részén. Ezt a szigetet – az Antillák második legnagyobb szigetét – a spanyolok ténylegesen birtokba vették, de népessége kicsi volt, a kalózokon kívül csak marhahajcsárok lakták. A franciák 1659-től a kalózvezér Bert- rand d'Ogeron támogatásával fokozatosan kelet felé szorították a spanyolokat, mígnem a sziget nyugati harmada (Saint-Domingue) az övék nem lett. D'Ogeronnak Saint-Domingue betelepítésében és a jamaicai angolokkal szembeni védekezésben is jelentős szerepe volt, amiért a szomszédos Tortue-sziget kormányzója lett. A saját költségén 300 breton és anjoui családot telepített le. A francia hódítást Spanyolország csak az 1697-es rijswijki békében ismerte el. Saint-Domingue a 18. században a legjövedelmezőbb francia gyarmattá vált.

A gyarmatok csak Franciaországgal kereskedhettek, és a francia állam az Antillák hasznosítását kereskedelmi monopóliumot élvező részvénytársaságokra bízta. Így alapította meg d'Esnambuc 1626-ban Richelieu támogatásával a Szent Kristóf Társaságot, majd 1635-ben helyette az Amerikai Szigetek Társaságát Szent Kristóf- és a leendő többi sziget betelepítésére, valamint a kereskedelem megszervezésére. 1627-ben 500 telepest szállított a Szent Kristóf-szigetre, amelyet azonban 1629-ben megtámadtak az angolok és a spanyolok. Richelieu tíz hajót küldött a sziget visszafoglalására.

A Szent Kristóf gyarmatosítói d'Esnambuc és Jean Duplessis vezetésével – újabb anyaországi támogatással – 1635-ben először Martinique, majd Guadeloupe szigetét vették francia birtokba. Ezt követően sorra foglalták el a franciák a Kis-Antillák szigeteit: Sainte-Croix-t, Saint-Martint, Saint-Barthélemyt, Marie-Galante-ot, Dominikát, Saint-Vincent-t, Sainte-Lucie-t, Grenadát (ezt Mazarin vásárolta meg az angoloktól 1650-ben), Tobagót és Désidérade-ot. Franciaország összesen 14 közép-amerikai szigetet szerzett a 17. században, amely hódítás során a gyarmati vetélytársakon kívül a karibi indiánokkal is gyakori volt az összecsapás. A konfliktust a francia gyarmatosítók úgy oldották meg, hogy a kevés életben maradt karibi indiánt Saint-Vincent szigetére és Hispaniola Spanyolországhoz tartozó, ritkán lakott területeire száműzték.

A közép-amerikai szigetek éghajlatuk és a meggazdagodás lehetősége miatt jobban vonzották a telepeseket, mint Új-Franciaország. Főleg breton, normandiai és íle-de-France-i családokat sikerült toborozni. 1700-ban a Kis-Antillákon már 25 ezer, Saint-Domingue-n 30 ezer betelepült vagy már itt született francia élt. Fő megélhetési forrássá előbb a dohány és az indigó, majd a cukornád, a kávé és a gyapot termesztése vált, amit a portugáloktól és a hollandoktól sajátítottak el. A legfontosabb ipari növényt, a cukornádat az 1650-es évek elejétől kezdték termeszteni Guadeloupe szigetén, amelynek kormányzója, Charles Houel 1654-ben Brazíliából 100, a nádcukor készítéséhez értő holland telepest hívott be. A cukornád termesztésében egyre inkább az afrikai rabszolga-munkaerő kezdett szerepet játszani. A gyarmatokat a francia kereskedelmi flotta a 18. századig nem tudta kielégítően ellátni rabszolgával. Legnagyobb beszállítói a hollandok voltak.

A 16. századi próbálkozások után Dél-Amerikában is sikerült területet szerezni. A Brazília északkeleti részén fekvő Guyana partvidékére, a Cayenne-szigetre 1503- ban érkeztek először francia hajósok, de telepük néhány év múlva elpusztult. 16. század végi leírások szerint Guyanában létezik egy csodásan gazdag birodalom, amely az igazi Eldorádó. Felkutatására a kísérletek a 17. század elején indultak meg, de a portugálok és az indián törzsek támadásai miatt nehézségekbe ütköztek, s az éghajlat is nehezen volt elviselhető. 1624-ben királyi megbízásból normandiai telepesek érkeztek a szigetre. 1638-ban Richelieu megbízta Bontemps kapitányt, hogy 1200 kivándorlót telepítsen le Guyanában. 1643-ban a roueni Charles Poncet de Brétigny a Cayenne folyó torkolatában megvásárolt az indiánoktól egy kis félszigetet, és 400 telepessel erődített falvat alapított. Az indiánokkal folytatott harcokban azonban jelentős részük elesett. Az 1656-os expedíciót is megtámadták az indiánok, s tagjai kénytelenek voltak a szomszédos holland telepekre menekülni. 1664-re sikerült a franciáknak megszilárdítani a helyzetüket. Colbert Guyanának is azt a szerepet szánta, mint a közép-amerikai szigeteknek, vagyis a Franciaországban nem honos növények termesztését rabszolga-munkaerővel. Az első cukormalmot hollandiai zsidó gyarmatosok alapították 1656-ban. Guyanából azonban nem lett jelentős ültetvényes gazdálkodással rendelkező gyarmat. A szomszédos holland és angol gyarmatosok lehetetlenné tették a területi terjeszkedést. A gyarmatnak a 17. század végén csupán 5 ezer lakója volt.

Afrika területi gyarmatosítására nem került sor a kora újkorban. Az európaiak csak kereskedelmi telepek, erődök kiépítésére törekedtek a partvidékén az Ázsiába vezető út kiszolgálására és a rabszolgavásárlás megszervezéséhez. Ez utóbbi szerepe az ültetvényes gazdálkodás terjeszkedésével egyre jelentősebbé vált. Franciaország a többi gyarmattartóhoz képest később kezdte kiépíteni telepeit Fekete-Afrika nyugati partvidékén. 1624-ben alapították dieppe-i és roueni kereskedők az első társaságot (Szenegáli Társaság), amely az államtól monopóliumot kapott a kereskedésre. Egy Thomas Lambert nevű tengerész 1638-ban elfoglalta a Szenegál folyó egyik szigetét, Biffeche-t. A Szenegáli Társaság 1639-ben létrehozta az első szenegáli francia kereskedelmi telepet. Louis Caullier még ebben az évben elfoglalta Ndart, a Szenegál folyó másik jelentős szigetét, ahol erődöt építtetett a rabszolga-kereskedelem védelmére. Ezt keresztelték el Saint-Louis-du-Fort-nak, amelyből az egyik legjelentősebb afrikai francia kereskedelmi központ vált. Ide futottak be a Szahara és a Szudán felől érkező kereskedelmi utak, amelyeken elefántcsontot, aranyport és gumit szállítottak. A gyorsan fejlődő telep a 18. századra várossá vált, ahol kikeresztelkedett felszabadított rabszolgák is éltek, és megengedték a vegyes házasságot.

1677-ben Jean d'Estrées altengernagy elfoglalta a Gorée-t, amelyet 1595-ig a portugálok, 1617-től a hollandok birtokoltak. Ők adták a nevét is, Goe Ree, azaz jó kikötő. 1663-ban az angolok szállták meg, s hovatartozását a 19. századig vitatták. Az 1664-ben létrehozott Francia Nyugat-indiai Társaság negyven évre birtokba kapta, és az afrikai francia rabszolga-kereskedelem központjává építette ki. Rabszolga-kereskedelme az 1690-es évektől lendült fel, az említett társaságon kívül az 1673-ban létrehozott Francia Szenegáli Társaság és az 1684-ben alapított Francia Guineai Társaság is foglalkozott vele. A francia berendezkedés megszilárdításában André Brue-nek kiemelkedő szerepe volt. 1697 és 1723 között irányította az afrikai francia telepeket, jó viszonyt építve ki a környező néger királyságokkal. 1717-ben a holland Porten- dick-telep, 1728-ban pedig a szintén holland alapítású Arguin került francia kézre. A Guineai-öbölben a franciák 1669-ben alapították meg kereskedelmi telepüket, Oui- dah-t. Több jelentős telepet a franciák a 18. század folyamán nem hoztak létre, de a rabszolgabeszerzéshez ideiglenes támaszpontként gyakorta használtak tengerparti néger településeket. Ilyen volt Angolában Kabinda, Malembe és Loango.



Compartilhe com seus amigos:
1   ...   61   62   63   64   65   66   67   68   ...   88


©historiapt.info 2019
enviar mensagem

    Página principal