A kora újkor története Poór, János a kora újkor története



Baixar 1.04 Mb.
Página62/88
Encontro22.08.2021
Tamanho1.04 Mb.
1   ...   58   59   60   61   62   63   64   65   ...   88
3.1. 16. századi kísérletek

A gyarmatosítás előtörténetét felfedező szellemű francia utazók és tengerészek teremtették meg, mint a normandiai születésű Jean de Béthencourt, aki 1402-ben a kasztíliai királynak birtokba vette a Kanári-szigeteket. Szintén vállalkozó szelleműek voltak azok a francia halászok, akik a 16. század elejétől rendszeresen látogatták a tőkehalban gazdag Új-Fundland (franciául Terre-Neuve) partvidékét. A szigeten csak szezonálisan laktak, a téli félévre hazaköltöztek, hosszabb távon azonban segítették Kanada francia gyarmatosítását. A dieppe-i hajótulajdonos, Jean Ango 1522 és 1531 között az észak-amerikai partvidékhez, Brazíliába és a Fűszer-szigetekre szervezett expedíciót.

I. Ferenc (1515-1547) korától némi változás következett. A reneszánsz uralkodó ugyan az itáliai háborúkkal volt elfoglalva, de felismerte, hogy a felfedezések és a gyarmatalapítás növelhetik országa tekintélyét és hatalmát, ellensúlyozhatják Spanyolország és Portugália vezető szerepét. Jelentős összeget azonban sem az uralkodó, sem a nemesség, sem pedig a gazdag kereskedők nem áldoztak rá. Így került sor az első hivatalos felfedezőútra 1524-ben: I. Ferenc felfogadta a firenzei származású felfedezőt, Giovanni da Verrazanót, aki 1508-ban angol szolgálatban már járt Új-Fundlandon és a Hudson-öbölben. Verrazano feladata Észak-Amerika keleti partvidékének felfedezése és a Távol-Keletre vezető legrövidebb nyugati út megtalálása volt. Útját a király mellett lyoni bankárok is támogatták. Sokféle nemzetiségű legénységével 1524 márciusában kötött ki a mai Észak-Karolina partvidékénél, ahol a Pam- lico-szorost a Csendes-óceánhoz vezető átjárónak vélte, vagyis az észak-amerikai kontinenst úgy képzelte el, hogy középen egy átjáró kettészeli. Fivére, Girolamo ez alapján tett 1529-ben sikertelen kísérletet az átjáróba való behajózásra. Északabbra felfedezte a későbbi New York régióját, amelynek a Nouvelle-Angouleme nevet adta, majd kelet-északkelet felé hajózott, s a mai Új-Skócia és a Szent Lőrinc-folyó tölcsértorkolatától keletre fekvő területeket (a mai New Brunswick) elnevezte Acadie-nak. A név eredete bizonytalan: vagy az Acadie szóból származik, amely a költők számára idillikus helynek számító Peloponnészosz egy régiójára utal, vagy pedig az algatig nevű indián táborhelyre.

Szintén I. Ferenc megbízásából indult felfedezőútra 1534-ben a gyakorlott saint- malói hajós, Jacques Cartier, aki francia halászokat kísérve, valószínűleg már járt Új- Fundland partjainál. Feladata az volt, hogy találja meg a korabeli legendában élő, aranyban és drágakövekben gazdag Saguenay Királyságot, és tárja fel az Ázsiába vezető északnyugati átjárót. Cartier 1534 júliusában kötött ki két hajójával a Szent Lőrinc-öbölben, ahol keresztet állíttatott, és az öböl környékét Franciaország tulajdonának nyilvánította. Ez a terület kapta az Új-Franciaország, a huron indiánok falu, település (kanata) szavából pedig a Kanada elnevezést. A későbbi gyarmatosítások során a Kanadán kívül szerzett területek (Acadie, a Hudson-öböl, Új-Fundland szigete és Louisiana) is Új-Franciaország részei lettek. Cartier békés kapcsolatot alakított ki az itt élő irokéz indiánokkal, s hazafelé indulva a törzsfőnök két fiát magával hozta, hogy elsajátítsák a francia nyelvet a következő utazáshoz.

Cartier második útjára 1535-1536-ban került sor. Eredményeként feltárta a Szent Lőrinc-folyó alsó szakaszát. Aranyat nem talált, de felismerte, hogy a vidék prémben igen gazdag. Legénységével két ideiglenes települést hozott létre: az első a későbbi Québec városa helyén állt, a második, Mont Royal vagy Mons réalis a leendő Montreal előzménye volt. A tél sok emberáldozatot követelt a franciáktól, így Cartier 1536 áprilisában elrendelte a hazatérést tíz indián, köztük egy törzsfőnök kíséretében.

1541-ben I. Ferenc újabb utazást rendelt el, hogy Új-Franciaországban városokat, erődítményeket hozzanak létre, és elterjesszék a kereszténységet. Új-Franciaország kormányzójává a protestáns picardiai nemest, Jean-Frangois de la Rocque-ot nevezte ki, kísérőjéül pedig Cartier-t. Az expedíció tagjai között börtönből kiszabadított rabok is voltak, hogy Kanadában állandó telepet alapítsanak. A kettévált expedíció első része Cartier vezetésével 1541 augusztusában szállt partra a Szent Lőrinc-folyó torkolatában, és megalapította Charlesbourg-Royalt (később France-Roy). A téli hideg, a skorbut és a járványok miatt azonban mindkét település elpusztult, az expedíció megmaradt tagjai 1543 szeptemberében hazahajóztak. A tényleges gyarmatalapítás most sem sikerült, így Franciaország a 16. század végéig nem tett újabb kísérletet Kanada meghódítására.

A 16. század második felében a latin-amerikai portugál és spanyol gyarmatok felé fordult a figyelem. Az 1544-es crépyi békében I. Ferenc ugyan elismerte a latin-amerikai gyarmatok sérthetetlenségét, valamint a spanyolok és a portugálok kereskedelmi monopóliumát, de a francia kalózokat és kereskedőket a brazilfa-kereskedelem ezután is vonzotta a partvidékre, amely hosszúsága miatt védhetetlen volt. Ebből származott II. Henrik (1547-1559) uralkodása alatt az ötlet egy brazíliai francia gyarmat létrehozására, ahová esetleg a protestánsok is kitelepedhetnének. 1555-ben II. Henrik megbízta Nicolas Durand de Villegagnon altengernagyot, hogy alapítson kolóniát Brazíliában. Nagy szorgalmazója Gaspard de Coligny admirális volt, a hugenották egyik későbbi vezetője. Az admirális Franciaországban a gyarmatbirodalom-alapítás első képviselői közé tartozott. A gyarmatok kiépítésében a spanyolokkal és portugálokkal szemben katolikusok és hugenották foghatnának össze. A gyarmatok menedéket jelentenének az otthon üldözött protestánsoknak is. Az utóbbi gondolatot később sosem szorgalmazták Franciaországban. A francia állam vallási kisebbségeit nem kitelepülésre ösztönözte, hanem rekatolizációra próbálta kényszeríteni.

Villegagnon 1555 novemberében kötött ki a mai Rio de Janeiro közelében, a Gua- nabara-öbölben, ahol megalapította a Coligny-erődöt, a területet pedig France An- tarctique-nak (Déltengeri Franciaországnak) nevezte el. A kolóniára kálvinisták és katolikusok egyaránt költöztek, az előbbiek azonban 1558-ban visszahajóztak Európába. A gyarmatot 1560-ban elfoglalták a portugálok. Coligny admirális gondolata volt a floridai hugenotta gyarmat alapítása is. Az első expedíció 1562 áprilisában kötött ki Floridában, ahol a dieppe-i Jean Ribault Charlesfort néven erődítményt és garnizont alapított. 1564-ben újabb telepesek érkeztek, akik az ellenséges indiánokkal szemben Fort Caroline néven másik erődítményt is építettek. A gyarmatalapítást azonban a túlerőben lévő spanyolok meggátolták: 1565 szeptemberében mindkét erődöt elfoglalták, a francia katonákat és telepeseket pedig mint eretnekeket lemészárolták. Ezt 1567-ben francia megtorlás követte. 1568-ban a gascogne-i katolikus nemes, Domi- nique de Gourgues vezetésével francia katonák több floridai spanyol helyőrséget feldúltak, és legénységét legyilkolták.

A 16. századi gyarmatalapítási kísérletek tehát kudarccal végződtek, csupán a felfedezéseknek volt jelentősége, amelyek előzményül szolgáltak a következő évszázad gyarmatosításának.



Compartilhe com seus amigos:
1   ...   58   59   60   61   62   63   64   65   ...   88


©historiapt.info 2019
enviar mensagem

    Página principal