A kora újkor története Poór, János a kora újkor története



Baixar 1.04 Mb.
Página53/88
Encontro22.08.2021
Tamanho1.04 Mb.
1   ...   49   50   51   52   53   54   55   56   ...   88
1.5. Brazília

Cabral hivatalos felfedezése (1500) után a kereskedők közül Fernando de Noronha az első, a leghíresebb gyarmatosító. 1502-ben bérbe veszi a brazilfa-kereskedés monopóliumát, és hasonlóan, mint azt a korona a part menti Nyugat-Afrikában tette az 1470-es években, a rendszeres, szerződésben foglalt partfelfedezéshez kötötte az üzletet. Egy évre rá a parton azonban nemcsak portugál hajók kötöttek ki brazilfáért – rajtuk Amerigo Vespuccival, aki a kontinensnek később a nevét adja –, hanem a franciák is, akiknek kolóniáját Rio de Janeiro környékéről kellett kiszorítani. Ekkor a portugálok jelenléte is sporadikus volt még, és a partvidékre korlátozódott, amely egy ugyancsak régi hagyomány szerint örökletes kapitányságokra oszlott a közigazgatás szempontjából. A foglalások hatékonyabb védelme azonban itt is újra-közpon- tosításhoz vezetett: 1549-ben Tomé de Sousa lesz Brazília főkormányzója. Maga az új gyarmat azonban még ekkor is sokak számára sziget formáját ölti, s valójában a folyamok – az észak-amerikai ösvények vagy utak megfelelői – mentén indul meg a terület felfedezése mélységben, amit az indiánok kiszorítása kísért. 1526-ban Pernambu- cóban kezdi el működését az első cukorfinomító üzem, amelyet a század közepére még újabb négy követ. A szám egy évszázad múlva tízszeresére növekedik. Brazília csak a 16. század második felétől válik a portugál expanzió első számú, kiemelt célterületévé, akkor, amikor az egész gyarmatbirodalom is dél-atlantivá válik.

A cukor és az atlanti triangulum-kereskedelmek kívánalma a behatolást most is pragmatikusan alakítja át: itt valódi telepesmozgalom zajlik, s kialakul a ciklusváltó monokultúrák gyarmata. Az európai textilpiacokon hamar népszerűvé vált, festékanyagot tartalmazó brazilfa kiszállítása után a hajdani Terra de Vera Cruz vagy Terra dos Papagaios (az Igaz Kereszt és a Papagájok Földje) az atlanti rabszolga-kereskedelemre támaszkodva fejlődik Brazíliává. Ez, amint egy portugál író állítja, „a feketék pokla, a meszticek purgatóriuma és a fehérek paradicsoma" volt, ahol a cukor vált az elsődleges kiviteli cikké. Ezzel párhuzamosan felgyorsul az indiánok belső területekre való menekülése, és miután kiderül, hogy nem az ideális munkaerőt jelentik az ellenük irtó- és fogolyszerző háborúkat folytató telepesek számára, megkezdődik a fekete rabszolgák tömeges importja. Egységes rendszerré akkor és azáltal válik az új portugál atlanti birodalom, amikor a rabszolga-szállítmányok kiinduló- és végpontja mellett a hasznot „útközben" realizálják. Olcsó manufaktúratermékekért rabszolgákat vesznek és szállítanak Brazíliába, ahol az eladott „darabáruért" cukrot vásárolnak, majd a háromszög kiinduló- és végpontján, Európában zsebelik be a kereskedés extraprofitja javát. Az eljárás fő kárvallottja természetesen a fekete kontinens, ahol demográfiai vákuum is keletkezik. A krisztianizált kongói birodalomtól délre eső, ezzel vazallusi viszonyban álló törzsi királyságok a mai Angola területén lesznek innentől kezdve az afrikai rabszolgakivitel központjai. A csecse-becse, a palavér és egyéb portugál kölcsönszavak elterjedése más rabszolga-kereskedelmet folytató nemzetek nyelvében ugyanakkor arra utal, hogy a portugálok nemcsak a tengerjárás, hanem a kontinensközi új kizsákmányolás úttörői is voltak. Igaz, hogy ők globalizálják első alkalommal, vagy kevésbé átpolitizált terminussal, ők mondializálják elsőnek az ekkor felfedezett világot is. A Föld planetáris rendszerében elsőnek ők írják le utazási irodalmuk segítségével azt a civilizációs másságot, amely éppen a portugál (és a spanyol) hajózások során tárult fel. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a trópusi sávban a növények csereútja is, amelynek hála, nemcsak Európa lesz gazdagabb új kultúrnövényekkel, hanem az új és a nem őshonos növényi kultúrák is keverednek Ázsiában, Afrikában vagy Dél-Amerikában.

Emberek csoportjainak más kontinensre kerülése, majd egymásba olvadásuk és az indián őslakosokkal való felgyorsult keveredésük iskolapéldája is egyben az a Brazília, amelynek gyarmati-paternalista igazgatását a nemzetközi szakirodalom – a brazil etnográfus, Gilberto Freyre nyomán – luzotropikalizmusnak nevezte el. „Ha nem volnának kereskedők, akik a Kelet- és Nyugat-Indiákon a kincseket keresni mennek, ki vinné közéjük a térítőket, akik az égi kincsek hírvivői? A térítő az Evangéliumot, a kereskedők a térítőket viszik magukkal" – írja a jezsuita António Vieira. A világ-oiku- mené szellemi átrajzolásában a portugál térítő atyák és a korona patronátusa legalább olyan hatékonynak bizonyult, mint azt megelőzően a földgolyóléptékű világkereskedelemben és a hajózásban a már tárgyalt luzitán törekvés. A kongói, sikerrel katoli- zált udvar egy sarjából előbb Utica első fekete püspöke lesz. Később Goában alakul ki egy nagy lélekszámú újabb tengerentúli püspökség, illetve Brazíliában is kialakítják a kapitányságokkal párhuzamosan az egyházmegyéket. Igaz, 1560-ban az inkvizíció is elkezdi az Európán kívüli működését, nem kis diszfunkciót okozva ezzel a kereskedés újabb köreiben, ahol a portugálok jobbára könnyen megvádolhatók voltak ún. újkeresztény (vagyis zsidó származási) múlttal a spanyolországi Habsburgok birodalmában. Ugyancsak erre a korszakra esik a kolónia léte elleni legnagyobb kihívás: a hollandok támadása, majd 1630 és 1654 között megtelepedésük Északkelet-Brazíliá- ban. Ezt nem annyira a Bragangák új, nemzeti hatalma szorítja ki, mint telepeseinek önszervező (és egyben katonai) ereje, amely a hollandoktól még a rabszolga-kereskedés szempontjából fontos Luandát is visszaveszi az Atlanti-óceán túlsó partján, Afrikában.

Furcsa történelmi paradoxon, hogy a napóleoni fenyegetettség elől éppen Brazíliába menekülnek Portugália királyai, akik, akarva-akaratlanul, a kereskedelem anyaországi monopóliumának megszüntetésével (1806), majd közigazgatási és politikai europaizálásával (1815), mi több, monarchikus formában való függetlensége előkészítésével (1823) maguk adták fel birodalmuk a 18. században itt megtalált aranynak és gyémántnak köszönhető gazdagságát. Talán még ennél is nagyobb talány azonban az, hogy a lélekszámához, gazdasági potenciáljához mérten óriási birodalmat építő, majd elveszítő Portugália hogyan lesz képes a birodalom afrikai morzsáiból a 19. század végére egy Brazília nagyságát meghaladó újabb presztízs- és/vagy gazdasági impériumot kiépíteni, amikor megindul a versenyfutás egy újabb kor inspirációja közepette a fekete kontinens belső területeiért.



Compartilhe com seus amigos:
1   ...   49   50   51   52   53   54   55   56   ...   88


©historiapt.info 2019
enviar mensagem

    Página principal